Imádok Olaszban motorozni. Nyár van – tudom nem helyes, de megváltunk a páncélöltözettől -, száguldunk Verona felé lengén és szabadon. A bőrünkön közvetlenül érezzük a nyári szellőt, most teljesen testközelből tapasztaljuk a mediterrán életérzést. Svájc után teljesen más világ.
A körforgalmakat még szokjuk, annyi van itt, mint két másik országban összesen. Mikor hazaérünk, később konstatáljuk, bizony gumicsere! 🙂 Alpok és Olasz együtt megtette hatását. Az érdekesség kedvéért csak egyoldalasra kopott.
Lassan felvesszük az olaszos közlekedési ritmust is. Néha agresszívabbnak kell lenni, de egyébként mindenki halad a maga útján. A körforgalmat teljesen másképp használják, fordítva indexelnek a ki- és belépéskor, mint mi. Eltelik egy kis idő, mire erre is rájövünk.
Hamar találunk parkolót. Azt sajnos meg kell jegyeznünk, hogy szinte csak Magyarországon nem gondolnak a vasparipásokra, itt és sok külföldi megállóban bizony sorra festik fel a motoros helyeket és természetesen ingyenesek!
De hangolódjunk inkább a szerelmes kis városra, ami sokkal régebbi, mint Shakespeare drámájának legendás helyszíne. Az ősi város és a modern városközpont az Adige folyó két partján– máig nem jegyeztem meg ezt a nevet -, a Garda-tó közelében fekszik.
A Pó völgyének meghódítása után Verona a rómaiaké, i.e. 300 körül járunk. Aztán jönnek a gótok 489-ben. Majd a longobárdok. Majd számtalan grófi család… Egy magyar vonatkozás: I. Nagy Lajos király Nápolyi hadjáratakor érintette a várost. Ekkor érkezett a híres költő, Petrarca is, hogy – sikertelenül – lebeszélje az uralkodót a magyar királlyal való szövetségről. Jóval később Bonaparte Napóleon is próbálkozott megvetni a lábát, de elűzték a városlakók. Aztán évekig az osztrákok és Napóleon civódtak rajta. (Egyébként Verona zászlaja kísértetien hasonlít a svédekére :). Ja, és Madeira is ugyanez a kék-sárga alap, de erről majd később lesz útibeszámoló.) Jöjjenek a hírességek, akik megfordultak vagy éltek itt: Julius Caesar, Catullus, Nagy Theodorik, Dante, Veronese, Goethe, Stendhal. Ja, és Mozart nagy ellenlábasát, Salierit se hagyjam ki.
Egyiptom és Júlia találkozása
Azon tűnődöm a nagy nyári melegben, hogy a 250 ezres lakosság száma lehet, hogy elenyésző az évenként itt megforduló külföldiekhez képest.
A városfal mellett parkolunk, így hamar eljutunk gyalogosan a csodás Amfiteátrumhoz. Hirtelen egyiptomi szfinxek között lépkedünk. Szomorúan vesszük tudomásul, sajnos az Aida operáról lemaradunk, két nap múlva lesz az előadás a 25 ezer főt befogadó Colosseumban. Ez Olaszország harmadik legnagyobb római kori arénája. Előtte két katonával pózolunk. A bejáratnál kígyózó sorok, ezt most kihagyjuk.
Irány Júlia háza, a via Giuseppe Mazzinin jutunk oda. Később látjuk Rómeóét is, de ott kevesebb nézelődő tolong. Jó a városmarketing, hiszen az eredeti történet – Mariotto és Gianozza szerelme – Sienában játszódik, de Shakespeare-nek köszönhetően ma egy veronai csodával több van.
Az átjáróban kedves lányok, a nevemet hímezik egy papírkára. A múzeum előtt ajándékbolt, ahol százféle hímzett csecsebecse közül választhatnék, ha akarnék. Természetesen mi sem hagyjuk ki 5 euróért az erkélyt és persze körbenézünk a korabeli életmódot, képzőművészetet bemutató takaros – kicsinek egyáltalán nem mondható, több emeletes – épületben.
A folyó partján ebédelünk, csakis olasz tészta jöhet szóba! 🙂 Aztán irány a belváros.
A Ponte Pietra híd előtt balra fordulunk, a veronai katedrális előtt egy angyallal fotózkodunk.
A Piazza dei Signori közepén Dante szobrával ismerkedünk, körülötte gyönyörű reneszánsz házak és a híres Torre dei Lamberti épülete. Szűk sikátoron át jutunk a régi városközpontba.
A Piazza delle Erbe piacán egy kis nyári gyümölcskosarat kóstolunk. El tudnánk itt ücsörögni órákig, de van még egy délutáni utunk. Vár a csodás kis Sirmione.
Egy középkori erődített városkában
Veronából cirka háromnegyed óra alatt érünk Sirmionéba, a Garda-tó déli csücskébe. Az előbbi történelmi városnézés most egy kis mediterrán nyaraló-paradicsom hangulatba csap át. Nem kell sokat várni, a középkor újra szembejön. A mocit a parkolóban kell hagyni, a településre, illetve félszigetre a hídon át csakis gyalog léphetünk. Még páncélzat nélküli is pihegünk a harminc fokos melegben.
A 13. században a veronai Scaligeri család vízi-vára fogad minket jobbról. Legenda következik: itt élt egy Ebengardo nevű fiú és kedvese, Arice. Egy viharos éjszaka vándor érkezett a várba. Eraberto szemet vetett az ifjú lányra, akivel bezárkózott egy szobába. A leányzó nem adta magát, sikoltozott, mire a vendég leszúrta. A házigazda berohant a zajra, majd megölte a hálátlan férfit. A mítosz szerint viharos éjszakákon ma is itt bolyong a bástyákon Eraberto szelleme és kedvesét keresi.
A jelenbe visszatérve: Sirmione egy különleges gyöngyszem. Óvárosa mindössze két párhuzamos utcácskából áll, gombostűt nem lehetne leejteni, annyi a nézelődő az éttermek és cukrászdák előtt. Kissé távolabb dottó viszi a félszigeten a fáradt turistát. Gyönyörű botanikus kertek a szállodákban, itt látható Maria Callas villája és Catullus egykori pihenőhelyének romja is.
Kicsit megpihenve a nyári melegben, abban egyetértettünk: Catullus nem tévedett, amikor ódákat zengett a hely szépségéről.
Vacsora a legendákkal
Kissé pilledten és a GPS-nek hála némi kerülőúttal térünk vissza a szállásra. Mivel egy hangulatos étterem felett alszunk, ma már tényleg meg kell kóstolnunk a helyi menüt. Változatosság kedvéért pasta, finom gyöngyöző fehér bor a közeli lankákról és Bud Spencer és Terence Hill elbűvölő mosolya a falon. Naná, hogy így kellemesen telik az este 🙂
Megfogadjuk, erre a környékre mindenképpen visszatérünk. A mai nap nem volt motorozásban megterhelő, sőt 🙂 Másnap reggel már újra a megszokott kis oldaltáskákba pakolunk gyakorlottan. Padova és Velence lesz a következő állomás.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: